I. - FÉLELEM

Drágáim! Meg is érkezett az első rész, amit sok szeretettel rakom ki, hogy kritizáljátok, milyen is lett valójában:) Szóval ne fogjátok vissza magatok, kommentelésre fel!:D
 Facebook csoport(!!!!): KATT
Puszi Rebeka<3

"Az élet csalóka tud ám lenni. Ezt nekem is meg kéne már tanulnom...." - Linnie White

Linnie White

Tenyerem izzadt, egyik lábamról a másikra álltam, szemeim lehunyva, ujjaim tördeltem, ajkaim harapdáltam és össze-vissza billegtem. Félek. Ha most Ő nyit ajtót, akkor mit mondjak? "Boccs, hogy elmentem, de Te tehetsz róla, mert Te inkább a sztárságot választottad helyettem"? Nem valami nyerő.. De számításba kell vennem, hogy lehet nincs is itthon. Lehet éppen Londonban úszkál a sikereiben, a halomnyi pénzében és élvezi, hogy lányok milliói vannak oda érte, reménytelenül szerelmesek belé. És én? Én most érkeztem haza az utamból személyes okok miatt. Elhihetitek szívesen maradtam volna még bármelyik másik országban, vagy utazgattam volna egyik városból a másikra, megismerve minden kultúrát, életet. De ezt sajnos félre kellett tolnom, mert Eric bekavart... Az elmémbe hirtelen törtek borzalmas emlékek, amiket legszívesebben elfelejtenék, de az agyam valamiért nem engedi. Próbálom a kukába dobni őket, vagy csak a szőnyeg alá söpörni, de minden próbálkozásom fölösleges, mert újra és újra előbújnak, ezzel borzalmas nagy fájdalmat okozva nekem. Komolyan, az agyam ki akar engem nyírni. Szemeimbe könnyek szöktek, de nem hagytam őket lefolyni, inkább a gyönyörű égszínkék égbolt felé pislogtam, ezzel hárítva kicsurranásukat. Mély levegőket vettem, hogy nyugtassam magam, ami valamennyire segített, de gyomromban még mindig görcs volt. 

A kilincs elmozdult és az ajtó kinyitódott, ahol Trisha állt. Hirtelen nem tudtam kinyögni semmit, amit ő is észrevett, mert csak mosolyogva figyelt engem. Beletúrtam hajamba, miközben lábaim megállás nélkül váltották a testsúlyom támaszkodási pontját.
- Öhm.. - motyogtam, mire kedvesen felkacagott, majd magához és szorosan ölelt, amit szívesen viszonoztam.
- Hiányoztál Drágám! - mosolygott rám, amitől egyből jobb lett a kedvem. Trisha mindig is tudott rám hatni a személyiségével, hisz nagyon egyeznek Vele. Mikor még itt éltem és esetlegesen itt voltam náluk, komolyan úgy éreztem magam, mintha én is a család tagja lennék éppúgy, mint Ő. Meleg ölelése megnyugtató volt és szeretetteljes, ami miatt a szívem egy hatalmasat dobbant, ugyanis borzalmasan hiányzott. - Gyere beljebb. - engedett maga elé, mire lassú, óvatos léptekkel megindultam befelé, ahol levettem a cipőm és a dzsekim, majd bevártam Patriciat, hogy ő menjen előre.
- Anya, ki az! - hallottam meg Safaa hangját, mire egy hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Mikor utoljára láttam, akkor hét éves volt és tündéri. Remélem azóta sem változott. Patricia az ujját a szája elé tette, ezzel jelezve, hogy maradjak csöndben, mire mosolyogva követtem a nappaliba. Komolyan ez a ház semmit sem változott. A kanapén feküdt a kicsilány, miközben belemélyült a tévében játszódó sorozatba, és mereven figyelte azt. Halkan odasomfordáltam, majd a kanapé mögül felugrottam és mosolyogtam.
- Hali! - szólaltam meg, mire Safaa hangosan felvisított, de nem a félelemtől, hanem a boldogságtól, ezt pedig onnan veszem, hogy nagyon vigyorgott. Hangosan sikítozott, mire azonnal befogtam a fülem és tűrtem, míg szerencsére abbahagyta.
- Mi a francért sikoltozol te idióta?! - jött le morogva Waliyha, majd mikor meglátott engem ő is visítozni kezdett. Az egész család ilyen? Remélem azért Yaser, ha meglát, nem kezd el ordibálni. Miután magamhoz tértem az éles hangok hallatán, egyből letámadtak. És hogy mire gondolok? A csajok rám ugrottak, így azonnal földet értem a puha szőnyegen. Még jó, hogy volt itt egy szőnyeg.
- Oké lányok én is szeretlek titeket, csak kérlek engedjetek el, mert mindjárt megfulladok... - nyögtem ki nagy nehezen ezt az egy mondatot, mire azonnal leváltak rólam. Viszont nem úsztam meg a dolgot. Elkezdtek felráncigálni az emeletre, úgy hogy mindketten az egyik csuklómat fogták, aminek megmarad majd a nyoma. Előre félek, hogy mennyire vörös lesz a kezem. A legelső szobába benyomtak, ami -ha jól emlékszem- Wali-é. Leültettek az ágyra és "angyalian" kezdtek rám nézni.

- Mesélj! - visított fel Safaa, mire szinte megsüketültem.

- Lányok, könyörgöm halkabban, nem akarok halláskárosult lenni. - kacsintottam, mire heves bólogatásba kezdtek. - Nincs mit nagyon mesélnem. Gyönyörű helyeken voltam, ahol a kultúrák teljesen eltérőek, és pont ez volt csodá... - nem hagyták, hogy befejezzem, mert Waliyha felmutatta a mutató ujját, hogy fogjam be.

- Szerinted mi erre vagyunk kíváncsia? - magasba emelkedő szemöldökkel méregettek, mire kitágult pupillákkal bámultam. - A fiúkra! - mondták ki értetlenkedésemet látva. Fejbe csaptam, majd megforgattam íriszeim és unalmasan néztem ki a fejemből. - Van valakid most? - kérdezte kíváncsian a kisebbik, mire horkantottam egyet és hátradőltem az ágyon.

- I'm a single lady. I'm a single lady. Oh-oh-oh, oh-oh-oh. - kezdtem el énekelni Beyonce egyik nagy slágerét, mire a két lány azonnal beszállt. Safaa odarohant a hangfalakhoz és feldugta a telefonját, majd beindította az előbb énekelt zenét. Az ágyon ugrálva kezdtük el énekelni, miközben mindegyikünk fogott egy mikrofonnak használatú tárgyat. Az én kezemben egy fésű volt, míg a lányokéban egy távkapcsoló és egy műanyag üveg volt. Elég röhejesen festhettünk, de nem érdekel mindaddig, amíg jól érzem magam. Az ajtó hirtelen kinyitódott, de mi folytattuk, miközben Trisha bejött egy tálca sütivel és forró teával. Előkapta telefonját és lefényképezett minket, mire leugrottam az ágyról, hogy megnézzem a képet. Három bolond ugrál az ágyon kezükben tárgyakkal és nyitott szájjal; ennyi vehető ki. Hangosan felkacagtam a fejünket látván, majd nyomtam egy puszit Patricia arcára és visszasiettem énekelni. Egy új szám következett, ami nem volt más, mint Eminem és Rihanna közös száma, a The Monster. Sikítoztunk, ugráltunk, üvöltettük a zenét, mindez a dolog amit önfeledten csináltunk, a két egyik legjobb barátnőmmel. Igaz Zina a legeslegjobb barátnőm, de azt a két lányt és Donyha-t imádom! Nélkülük elvesznék. Ők olyanok számomra, mint a testvéreim.

Hirtelen a szám lehalkult és Safaa nézett engem folyamatosan.

- Mi az? - kérdeztem megrémülve, mert nem tudtam hova rakni a bámulást.

- Még mindig szereted? - ült le mellém az ágyra, mire értetlenkedve bámultam rá, pedig tudom jól kire gondol.

- Fogalmam sincs kiről beszélsz. - Ráztam meg a fejem hevesen, majd felpattantam és kiviharzottam a szobából, le a lépcsőn, de hirtelen egy mellkasnak ütköztem. Felnéztem az akadályozómra, majd egy hatalmas mosoly szökött az arcomra.

- Yaser! - vigyorogtam az éppen magához húzó férfira, aki történetesen Zayn apukája. Szorosan öleltük egymást, majd mikor elengedett, azzal a szokásos csillogással a tekintetében nézett rám.

- Linnie. Olyan rég láttunk téged. Mikor jöttél haza? - kérdezte, miközben bevezetett a konyhába és leültetett egy székre, míg ő velem szembe, közben Trisha sürgött-forgott, hogy elkészítse a vacsorát a családja számára.
- Ma! - mondom mosolyogva, miközben beleiszok az elém rakott teába.
- Mikor is mentél el? - szólal meg ismét a férfi mosolyogva, miközben az állát simogatta.
- Jaj Yaser, még erre sem emlékszel? - kuncogott fel Patricia, amit mosolyogva hallgattam, de a mosoly egyből az arcomra fagyott, miután folytatta. - Tudod, mikor Zayn jelentkezett abba a tehetségkutatóba. - magyarázta ügyet sem vetve arra, hogy bennem az akkor mekkora törés is volt, bár lehet nem is tud róla. - Drágám, kár, hogy elmentél, pont akkor, mert Zaynnek szüksége lett volna rád. - pillant felém, miközben hangjában szomorúság cseng. Lesütöm szemeim és ajkamba harapok, majd hogy leplezzem bánatom, inkább beleittam a forró italomba. - Nehéz volt neki nagyon mikor elmentél, nélküled borzalmasan nehezen találta meg a helyét. Először nem is közeledett a bandatársai felé, úgy volt vele, hogy majd' megszokja őket. De a fiúk elkezdtek közeledni felé, nyaggatták, hogy beszéljen magáról, de végül barátok lettek mind az öten. Bár még mindig hiányzol neki. - mosolygott rám őszintén, mire bennem valami felgyulladt. "Hiányzol neki...." -suttogta belülről valaki, vagy valami, mire egy óvatos mosoly szökött az arcomra. Tehát van még remény, bármihez is. Vajon, ha odaállnék elé, hogyan fogadna? Örülne vagy elküldene melegebb éghajlatra? Bár szerintem a másodikat választaná. És egyáltalán hogy mennék el hozzá? Mert hogy semmi bátorságom sincs, az is biztos. Félnék. Ezért sem kockáztatom meg azt, hogy beolvasson nekem, én pedig utána sírva rohanjak haza, miközben tudom, hogy ez az én hibám is. Kösz, inkább ezt a megaláztatást kihagynám. - Drágám, maradsz vacsorára? - zökkentett ki gondolatmenetemből Trisha kedves, bársonyos hangja.
- Nem köszönöm, így is már otthon kéne lennem. - mosolyogtam kedvesen, majd elköszöntem mindenkitől-igaz a csajoktól nehezen, de sikerült- és hazafelé vettem az irányt. Kabátomat összébb húztam magamon, mert a hideg szél azonnal megcsapta arcomat, majd zsebre dugtam a kezeim és úgy sétáltam a hűvös utcákon. Muszáj volt a fejemet egy kicsit kiszellőztetni, mert a sok negatív és pozitív gondolat egyszerre támadta meg az elmém. Gondoltam olyanra, hogy szépen szólva Zayn elküld a picsába, viszont az is megfordult az agyacskámban, hogy a nyakamba vetné magát, de ezt azonnal ki is húztam a listáról, hisz ez nem egy Disney mese, ahol bármi megtörténhet. Heves fejrázás közepette estem be az ajtón, majd bocsánatot kérve a szüleimtől, felmentem a szobámba és azt magamra is zártam. Azonnal a fürdő felé vettem az irányt és magamról ledobva a szennyes ruhákat, szálltam be a jó forró vízbe, amit utólag engedtem meg. Testem ellazult és csak egy szempár járt folyamatosan a fejemben. Az Övé. 

PROLÓGUS

1998. április 10.

- Na, Zayn! - sipítottam fel, mikor a legjobb barátom meghúzta a hajam és utána elfutott. Hosszú, barna hajam előre dobtam a vállaim felett, és azonnal simogatni kezdtem puha hajszálaim. Azonnal lehuppantam a puha fűre, miközben a Nap felé toltam fényes loboncom, mert imádtam nézni, ahogyan csillognak a sugarak fénye miatt. Éppen tanulmányoztam barna tincseim, mikor valaki megkocogtatta a vállamat, így azonnal oda kaptam a tekintetem.

- Bocsánat... - lehajtott fejjel állt mellettem Zayn, miközben kezeit a háta mögött összefogta, és egyik lábról a másikra állt. Rögtön elmosolyodtam, majd halkan felkuncogtam, miközben magamhoz húztam, hatalmas ölelésemben. - Boldog szülinapot, Lin! - hallottam meg édes hangját, mire arcom fülig pirult és egy hajszálamat tekergettem. - Ugye tudod, hogy te vagy a legjobb barátom? - csillogó szemekkel kémlelt, mire vigyorogva bólogatni kezdtem.

- Te pedig az enyém. - gyorsan egy puszit nyomtam puha arcára, majd anyukám csilingelő hangjára kaptam fel a fejem. - Mennem kell... - suttogtam szomorúan, mire tekintete ellágyult és szorosan megölelt.

- Örökké legjobb barátok! - suttogta a hajamba, majd eltoltam és futni kezdtem anyu felé, aki guggolva várt, kezeit széttárva, hogy felvehessen.

2004. szeptember 1.

Az iskola előtt állok és félek bemenni. Nem, mielőtt azt hinnétek, nem új iskolába kerültem. Egyszerűen csak most lettem ötödikes. Új tanárok, akiknek ismételten bizonyítanom kell. Nem szeretek veszíteni és félek, hogy valami rosszul fog elsülni, nem úgy, ahogyan én szeretném.

- Nem kell félni... - suttogta valaki a fülembe mögülem, mire egy picit megugrottam, ugyanis a szívbajt hozta rám, ezzel a malőrjével. - Bocsi, nem akartalak megijeszteni. - sétált mellém Zayn-persze Ő már hetedikes-, mire a szívem dobbanásai lassulni kezdtek, hogy nem valami idegen susog itt nekem a fülembe. Az elég ijesztő lett volna...és beteg. Mindegy is, nem kéne ilyeneken gondolkodnom, még csak az kéne, hogy beképzeljek magamnak valamit, mert képes vagyok rá, hogy bebeszélek olyanokat, amik soha a büdös életbe meg sem történhetnének. Fura vagyok, ezt már mások is megmondták, mégis így szeretnek. Na jó, ez elég egoistán hangozhatott, de higgyétek el egyáltalán nem az vagyok! Csak a barátaim rám ragasztották és azóta ilyen vagyok, de nem bánom, mert ettől erősebbnek és bátrabbnak tűnök.

- Nem akarok bemenni... - amint kiejtettem ezeket a szavakat, legjobb barátom megfogta a kezem és elkezdett befelé húzni. A torkomban gombóc volt és a szívem hevesen vert, míg ajkaim meg-megremegtek, de nem az új tanév miatt. Foghatnám arra is, de minek? Fölösleges lenne, mert már saját magamnak bevallottam, hogy igenis többet érzek Zayn iránt, mint barátság, de ezt senki sem tudja. Mivel Zayn a leghelyesebb fiú az iskolában-legalábbis a legtöbben, így tartják-, ezért néha, na jó elég sokszor ferde szemmel tekintgetnek rám, mert folyton Vele vagyok. A lányok között nincs nagy barátságaim, kivéve egyet. Zina az egyedüli, akivel borzalmasan jóban vagyok. Ő a legjobb barátnőm, az "elveszett" testvérem. Imádjuk egymást és elválaszthatatlanok vagyunk, úgy mint Zaynnel. Bár Vele másabb a kapcsolatom. Sokkal bensőségesebb, mert míg a Malik fiút születésem óta ismerem, addig Zina-t csak elsős korom óta. Igaz nem egy osztályba járunk, mégis valahogy egymásra találtunk.

- Pedig muszáj lesz! - nevetett fel gyerekességemen, mire azonnal bevágtam a durcit. - Na ne szórakozz velem. - állt meg pontban akkor, mikor meglátta morcos arcom. Szemeimet összeszűkítettem és ajkaim szívni kezdtem, míg szemöldököm összehúztam. - Gyere már. - megpróbált húzni, de nem hagytam magam. - Jó, te akartad. - vigyorgott rám azzal az eszeveszettül szexi mosolyával, mire előre féltem. Sajnos nem volt időm rájönni, hogy mire készül, mert azonnal felkapott és elkezdett bevinni a suliba. A hátát kezdtem verni és hangosan nevetni, de nem hatotta meg szenvedésem, sőt, nagyon jól szórakozott rajtam.

- Jó-jó bemegyek, csak tegyél le! - visítottam fel, mire megállt és a lábaimmal újra a stabil talajon állhattam. - Szemét. - morogtam mérgesen egy bújkáló mosoly kíséretében, mire hangosan felröhögött. Mindenki ránk kapta a tekintetét, de ahogy láttam Malikot ezt cseppet sem zavarta, engem viszont annál inkább. Gyorsan túl kellett tennem magam ezen, mert legjobb barátom azonnal elkezdte a szokásos hülyeségeit magyarázni.

2009. X-Faktor jelentkezés utáni időszak

Nem hittem el. Én értem, hogy neki ez az álma, de az én, a mi álmunkkal mi lesz? Egyszerűen nem tudtam felfogni azt, hogy Ő inkább választotta a sztárságot, mintsem engem és a világ körüli utazásokat. Megsértettnek és becsapottnak éreztem magam, így döntöttem úgy, hogy itt hagyom ezt a várost és elindulok egyedül a magam útján. Nem kell nekem senki, csak én magam. Ezzel az elvvel indultam meg, azonban még sem sikerült. Egy héten keresztül még itthon voltam és minden időmet a legjobb barátnőmmel töltöttem, meg persze a családommal, de Zaynnel nem is foglalkoztam. Ha hívott kinyomtam, ha átjött elbújtam itthon, vagy kimenekültem a hátsó ajtón és elmentem a legjobb barátnőmhöz. Tudom butaság, de akkor valami eltört bennem. Pontosan nem tudom, hogy mi, de azt tudom, hogy kegyetlenül fájt.

Végül, azután a hét után elmentem. Zaynnek írtam egy levelet, hogy ne keressen, mert elmentem megvalósítani az álmomat. Azaz világ körüli útra mentem.

Igaz egy ideig borzalmasan hiányzott, de utána túltettem magam az egész ügyön és élveztem a különböző országok barátságos környezetét és más milyenségüket.

2014. március 16.

Végül el jött ez a pillanat. Újra itthon. Első utam azonnal haza vezetett, ahol leraktam a cuccaim és kicsomagolta, majd a szüleimmel töltöttem pár órát. Azonban én nem ezt szerettem volna. Miután anyuék kibeszélték magukat, bocsánatot kértem tőlük és elmentem otthonról. Az utcákon sokáig bolyongtam, mire erőt vettem magamon és egy bizonyos ház felé vettem az irányt. Nem tudom, hogy most itthon van-e a családjánál Bradfordban, vagy éppen Londonban tengeti napjait. Azonban ezen nem volt sok időm gondolkodni, mert gyorsan oda értem a hatalma házhoz, ami még mindig úgy festett mint lassan öt éve. Vettem egy hatalmas levegőt és becsöngettem.

Mire vállalkoztam én?!